A ‘taoizmus’ meghatározása

Bevezetés

Ahogy azt korábban jeleztük, a taoizmusról szóló cikksorozatunk első része alapfogalmak meghatározásával foglalkozik. Némi adatgyűjtés után arra jutottunk, hogy nem is több, hanem csupán egyetlen alapfogalmat járunk körbe, mégpedig a ’taoizmust’. Az első lépésben lássuk egy, a taoizmus kutatásához nagyban hozzájáruló szerző meglátásait arról, mi is a taoizmus. PDF formátumban letölthető a linkre kattintva:

Fabrizio Pregadio, szerk.: The Encyclopedia of Taoism (Routledge, London és New York, 2008); daojia 道家: Taoizmus; „az Út átadási vonala(i)”, 5–8. o.

Fordította: Horváth Gábor

daojia 道家: Taoizmus; „az Út átadási vonala(i)”

A daojia kifejezés a tudósvilágban vita tárgyát képezi. Elsősorban abban a kérdésben oszlanak meg a vélemények, hogy a korai taoizmus „iskolát” vagy „átadási vonalat” alkotott-e, ahogy azt a jia kifejezés sugallja, másodsorban pedig a daojia és a *daojiao megkülönböztetésében – utóbbit gyakran a taoizmus vallásos formáinak megnevezésére használják.

Maga a daojia kifejezés bibliográfiai megjelölésként Han-kori történetíróktól ered, alkalmazták azonban a taoista valláshoz kapcsolódó szövegek megjelölésére is, olyan modern kiadványokban például, mint a Sibu beiyao 四部備要 (Teljes lényegi részek az irodalom négy osztályából) és a Sibu congkan 四部叢刊 (Szemelvényes gyűjtemények az irodalom négy osztályából) című művekben.

Sok mai értelmező szerint a daojia Laozivel és Zhuangzivel 莊子 vette kezdetét. Egyes kutatók azon az állásponton vannak, hogy ez az osztályozás visszamenőleges hatályú, azzal érvelve, hogy Laozi és Zhuangzi független gondolkodó volt, és nincs bizonyíték rá, hogy hatást gyakoroltak  volna egymásra – már amennyiben a *Zhuangzi hét hiteles fejezetét vizsgáljuk.

Hasonló körülmények jellemzik több filozófiai iskola és vallás megalakulását is, Kínában és máshol egyaránt. Maga Konfuciusz is pusztán a Zhou királyok elveszett rendjét szándékozta átadni és visszaállítani, és nem volt tudatában annak, hogy iskolát indít útjára. Mi több, az úgynevezett daojia csak az egyik forrása annak az eszmerendszernek, ami később taoizmusként vált ismertté.

A lényeg ezért nem az, hogy a daojia iskolát alkotott-e – a legtöbb szakember egyetért abban, hogy nem alkotott. Bár a daojia jellemvonásai főleg a Daode jingben és a Zhuangziben találhatóak meg, más szövegek és szerzők is hangot adnak ezeknek az eszmeáramlatoknak – mindegyik máshova helyezve a hangsúlyt.

A Hadakozó fejedelemségek legfőbb gondolkodói és szövegei közül néhány ide sorolható, úgy mint Shen Dao 慎到 (ahogy arról a Zhuangzi beszámol,  j. 33), Yang Zhu 楊朱, Heguan zi 鶡冠子, a Guanzi 管子 *Neiye (Benső művelés) és Xinshu 心術 (A szív művészetei) fejezete, illetve a *Mawangdui kéziratok Daoyuan 道原 (A dao mint kezdet; ford. Yates 1997) tekercse.

Később, a Han-kori egységesítési törekvések, ahogy azok a *Huainan ziben és a *Huang-Lao iskolában kifejezésre jutottak, hajlamosak voltak a Daode jing és a Zhuangzi eszméit összekapcsolni a Sárga Császárnak (*Huangdi) tulajdonított tanok filozófiai kiaknázásával és a törvénykezők iskolájának bizonyos jellemvonásaival.

A harmadik századtól kezdve a *xuanxue (rejtélyes tanulás) gondolkodóit és a *Liezit hozhatjuk kapcsolatba a daojiával. A Hat dinasztia és a Tang-korszak alatt az olyan taoista klasszikusok, mint a *Qingjing jing, a *Xisheng jing, a *Yinfu jing, a *neiguanról (benső megfigyelés) és a *zuowangról (feledve ülés vagy feledésben ülés) szóló szövegek, valamint a *chongxuan (kettős rejtély) eszmeáramlat kötődik szorosan a daojiához.

Ezen gondolkodókat és szövegeket összekötő lényegi pontokat az alábbiakban tekintjük át.

A dao eszméje

Először is, a daojia kifejezés és lefordítása „taoizmusként” a dao 道 szónak a Daode jingben, a Zhuangziben és más szövegekben tulajdonított új jelentéséből ered. A dao alapjelentése „út” és „mondani”, innen „az út, amin járni kell, és amit tanítanak”, az „irányelv” és a „módszer” jelentés.

Ezekben a szövegekben azonban a szó új jelentést öltött magára: a végső igazságét, azon egyedülálló út értelmében, amely magába foglalja a különféle emberi utakat, valamint abban a tekintetben, hogy eredendő, mert semmi nem volt előtte és mindennek a forrása.

A Daode jing és a Zhuangzi szerint a daót valójában nem lehet megnevezni és meghalad mindent, ami megragadható vagy körülhatárolható, nyitva áll azonban a személyes megtapasztalás előtt. Mindkét szöveg az apofatikus[1] megközelítést részesíti előnyben, ami teljesen hiányzott koruk többi tanításából.

Nincsen alakja, hiszen már azelőtt létezett, hogy bármi is alakot öltött volna, ezért a dao bármilyen alakot magára tud ölteni: egyszerre alaktalan és sokalakú, és a körülmények szerint változik. Senki nem formálhat jogot a birtoklására vagy az ismeretére.

Mivel minden forrása, kimeríthetetlen és végtelen; erénye vagy hatóereje (*de) erő és fény, ami felölel minden életet. Mind a Daode jing, mind a Zhuangzi hangsúlyozza a dao természetes rendjének követésének szükségességét és az élet táplálását (*yangsheng), fenntartva, hogy mindez elegendő az ember jólétéhez.

Visszatérés az eredethez

A Daode jing és a Zhuangzi a létezők eredetét illetően ugyanazt a véleményt osztja. A Hadakozó fejedelemségek akármelyik eszmeáramlatától eltérően ezek a szövegek hangsúlyozzák a daóhoz való „visszatérés” (*fan vagy fu 復) szükségességét, azaz a befelé fordulást az eredet felé.

Ez nélkülözhetetlen a dao megismeréséhez és megtapasztalásához, valamint annak világos megértéséhez, hogy az egyedi jelenségek miként viszonyulnak a dao két végpontjához: egyrészről a meghatározatlan teljességhez és a befogadó egységhez, másrészről a szerves sokféleségként való létezéshez.

A befelé fordulás nyújtja a dao megtapasztalásához szükséges nyugalmat. A szellem (*shen) és az akarat (*zhi) ezen élményre való összpontosításában és egyesítésében áll, valamint abban, hogy az ember befogadó és nyitott a daóban való részesülés felé. Ebből ered a taoizmus története során végig látható Egyre (*yi) való összpontosítás gyakorlata.

Ez az összpontosítás a vágyaktól, érzelmektől, előítéletektől való megszabadulást, a fogalmi énről való lemondást jelenti, továbbá azt, hogy a gyakorló nem gabalyodik bele a tudásba és a társadalmi ügyletekbe.

A cél a visszatérés az eredendő természethez és a dolgok valódi állapotának ősi egyszerűségéhez, amit a taoisták néha „hatalmas rögnek” (dakuai 大塊) neveznek. Ez a világ ösztönös, egységes egészként való látásával, illetve az élet értékének és természetes erejének (*qi) észlelésével kapcsolatos.

Ez nem pusztán rálátás a nyelv korlátozottságára, ahogy azt egyesek állították, hanem egy ösztönös, személyes és néha misztikus tudatosság, mely meghaladja a nyelvet, a fogalmi gondolkodást, valamint a társadalmi és erkölcsi szokásokat és tanokat.

Ezen eszményképre alapozva a Daode jing, de különösen a Zhuangzi olyan eszményi emberi lényt tár elénk, aki mélységes hatást gyakorolt a kínai gondolkodásra. A taoista szent (*shengren) felülmúlja és meghaladja a címkéket és az egyéni létezést, kozmikus, szinte isteni alakkal és erőkkel bír. A dao és annak erényének megtestesülése, az emberiség és a dao közti határvonalon időzik.

Filozófiai-e a taoizmus?

A kutatók közti vita másik tárgya az, hogy „filozófiai”-e a daojia. Zhuangzi és a taoista szent valójában nem foglal állást sem a filozófia mellett, sem a filozófia ellen. A nyitott térben időznek, ahol úgy gondolkodnak, hogy nem gabalyodnak bele a gondolkodásba, és sokoldalúan, „madártávlatból” látnak. Van a Zhuangziben továbbá egy látomásszerű irányultság, ami nem filozofikus, és amit később a taoizmus, különösen a *shangqing iskola aknázott ki.

A daojiát címkézték még „szándékolatlannak”, „be nem avatkozónak” és „szemlélődőnek” is (pl. Creel 1970, 37–48), ezen meghatározások azonban három ok miatt nem megfelelőek. Először, a daojiao, vagy az úgynevezett „vallásos taoizmus” egyes ágai szintén szándékolatlanok vagy szemlélődők.

Másodszor, a daóra vagy az egységre való összpontosítás, illetve a társadalmi és a személyes értékek és tevékenységek feladása szükségképpen magában foglal némi „szándékolt” önművelő cselekvést, amire a daojia szövegek gyakran utalnak.

Harmadszor, a különféle korai daojia szövegek utalnak politikai alkalmazásokra is.

A daojia és a daojiao közti fő különbség talán az, hogy a daojiao elsősorban a szenttel való kapcsolat megalapozását célozza, akár az istenségekkel és szellemekkel kialakított kapcsolat, akár a személyes transzcendencia elérése révén. Ehhez a ponthoz tartozik a halhatatlanság kérdése is.

A taoizmus daojia vetülete számos taoista irányzatból és szövegből hiányzik, mások pedig anélkül tették magukévá a Daode jingbe foglaltakat, hogy túlzottan törődtek volna a sok lehetséges jelentésével. A *Xiang’er szövegmagyarázat ezt a hozzáállást példázza.

Mindazonáltal a daojia kifejezés által hordozott filozófiai szellem és jellemvonások nyilvánvalóak a taoizmus történetének csaknem egésze során, kezdve a *Taiping jinggel (A hatalmas béke szentirata), ami a legkorábbról fennmaradt daojiao szöveg lehet.

A yin-yang és *wuxing kozmológiával a daojia megadta a taoizmusnak az egyik legalapvetőbb fogalmi keretét, ami nélkül egyetlen vallásnak sem lehet rendszerezett és összefüggő világképe.

Isabelle Robinet

Forrás: Fabrizio Pregadio, szerk.: The Encyclopedia of Taoism (Routledge, London és New York, 2008), 5–8. o.

Összefoglalva

E nézet szerint tehát a taoizmust az különböztette meg a többi, ókori kínai eszmerendszertől, hogy tételezte a végső, megnevezhetetlen Létet. Ez a megnevezhetetlen Lét szolgál mindennek forrásaként és eredeteként, azaz a létezésben nyilvánul meg.

Ezt a megnyilvánulási folyamatot fogjuk részletesebben kifejteni a taoista kozmogóniáról (a világegyetem kialakulásának leírása) és kozmológiáról (a világegyetem ciklikus mozgásainak leírása) szóló részben, ahol egyik legfontosabb mondandónk a megnyilvánult természet és a természet törvényszerűségei, rendje közti különbségtétel lesz. De ne szaladjunk ennyire előre!

Végezetül rögzítsük

„[A dao] erénye vagy hatóereje (*de) erő és fény.”

Mivel az alkímiai taoizmusban a szellemi vagy isteni fény (shen ming 神明) megtalálása a központi feladat, amit szintén fénytermészettel ruháznak fel és az abszolúthoz legközelebbiként jellemeznek, itt láthatunk egy kapcsolatot az úgynevezett „filozófiai” és az „alkímiai” taoizmus között: ami az egyikben az erény, az a másikban a szellemi fény.

A dao 道 (a megnevezhetetlen Lét) az ember számára közvetlenül a fénytermészettel bíró erényben (de 德) vagy szellemi fényben tapasztalható meg.

A folytatást könnyedén elérheti a cikksorozat tartalomjegyzékén keresztül.