Isabelle Robinet: Taoista meditáció (részlet a szent könyvek taoizmusban betöltött szerepéről). A cikk PDF kiterjesztésben letölthető innen.
„A könyvek megjelenítik a túlvilágit, ezért szellemek lakoznak bennük.”
Yunji qiqian 雲笈七籤
Bevezetés
A taoista kánon jellege
A taoizmus vegyes jellegű. A taoista kánon (Daozang 道藏) több mint ezer műből áll, s először 1442-ben állították össze. A szövegek eme hatalmas gyűjteménye nem rendelkezik részletes leltárral, a legtöbb szövegnek nincs szerzője, sem datálása. Mindez arra is visszavezethető, hogy a taoizmus nem ismer a nyugati világban kialakult ortodoxiához hasonló jelenséget, így a szövegeket iskolák szerint határozzák meg. A Daozang kevert jellegének másik oka az, hogy a taoizmus marginális jelenség a kínai civilizáción belül. Ami nem esett a hivatalos tanítások vagy a buddhizmus kategóriájába, azt taoistának címkézték. Az egyetlen közös fogalom, mely rendezőelvként szolgált, a halhatatlanság, azaz a transzcendencia keresése.
Ugyanakkor bizonyos művek tematikája olyannyira koherens, hogy egymással rendszert alkotnak, így a Daozangon belül jelentés-szigeteket fedezhetünk fel. A Mao-shan 茅山 (vagy Shangqing jing 上清經, azaz Legfelső tisztaság könyve) iskola szövegei is ilyen egységes nyelvezetről, közös célról, panteonról tesznek tanúbizonyságot. Az iskola nevét a Nanjingtól 南京 délre fekvő hegyről kapta, összes műve a Kr. u. IV. század elejéről származik, és egyetlen személynek tulajdonítják őket. Az iskola tagjai a dél-kínai értelmiségiek közül kerültek ki.
A legfelső tisztaság vázlatos története
A Mao-shan saját elbeszélése szerint 367–370 között Yang Xinek 楊羲 megjelent a harminc évvel korábban már elhalálozott Wei Huacun 魏華存 asszony, aki a halhatatlanok közé emelkedett, s feltárta előtte a legfelső tisztaság legtöbb szövegét. Ugyanakkor az iskola azt is állítja magáról, hogy a Mao-fivérek az I. században visszavonultak a később róluk elnevezett hegyre, s tőlük ered a hagyomány. Ebből arra következtethetünk, hogy a módszer a Han-korszakban (Kr. e. II. – Kr. u. II. sz.) keletkezett, s szóbeli tanítás útján adták át.
Az V. században gyűjtötték össze együtt a Mao-shan, a lingbao 靈寶 (talizmán) mozgalom, valamint Ge Hong 葛洪 alkémiai írásait, és e három irányzat (dong, rejtély) alkotta a Daozang későbbi fölosztásának alapját. A legfelső tisztaság iratai képezték a taoista kánon első és legmagasabb rangú részét. A XIII. században a lingbao iskola magába olvasztotta a Mao-shant.
A Mao-shan iskola forrásai
Dél-Kínában volt őshonos az ördögűző-varázslók (wu 巫) gyakorlata, ez élt tovább a Mao-shan kiindulópontját jelentő médiumisztikus vallási gyakorlatban. 317-ben a Nyugati Jin-uralkodóház Luoyang 洛陽 városa elesett, ezért az északi nemesek családjai délre menekültek a császári udvarral együtt, s magukkal vitték a hanok vallásos tanát, a mennyei mesterek tanítását (tianshi 天師). Ge Hong 317 előtt fejezte be a Baopuzit 抱朴子, vagyis a mennyei mesterek tanításainak megérkezése és a legfelső tisztaság kialakulása előtt, így a mű a déli ezoterikus hitrendszerek összefoglalását adja. Mivel a legfelső tisztaság tagjainak voltak kapcsolataik a mennyei mesterekkel, ezért az északi és a déli irányok szintézisét hozták létre. Így jött létre a három mennyről szóló tanítás, ahol a legfelső tisztaság (shangqing 上清) a legfölsőbb, amelyet a Baopuzi által említett hatalmas tisztaság (taiqing 太清) követ. A Mao-shan jellemzője a gyakorlatok szintjén, hogy a mennyei mesterek szexuális gyakorlatait benső szinten hajtotta végre, vagyis egy női istenséggel történő szellemi egyesülést, illetve a hímnemű és nőnemű elvek benső egyesítését tűzte ki célul. A legfelső tisztaság szövegeiben buddhista hatások is kimutathatók.
A szent könyv szerepe a legfelső tisztaságban
1. A jing föltárja a világ törvényeit
A jing 經 elsődleges jelentése ’láncfonal a szövetben’, másodlagos jelentése ’kánon, iratok’. Mind a konfuciánus, mind a taoista és buddhista szentiratokat ezzel a szóval jelölik. A jinggel azonos hangzású szó azt jelenti, hogy út, ezért fölvette a dao 道, azaz az Út jelentését is. A szentirat olyan út, amely vezérel, föltár, megmutatja, merre kell haladni.
Ahhoz, hogy megértsük, milyen jelentőséget tulajdonítottak a taoisták szentirataiknak, meg kell értenünk az írásról és az írott szövegekről alkotott kínai elgondolást. Kínában az írás szoros összefüggésben állt a divinációval. Az írott szövegre alkalmazott régi szó a te, amely eredetileg a jósláshoz használt pálcák kötegét jelentette. A wen 文 szó, amely írást és irodalmat jelent, etimológiailag a jósláshoz használt teknőc páncélokon látható repedéseket jelentette.
A kínai irodalom kezdeteinél divinációk, illetve azok értelmezéseinek gyűjteményeivel találkozunk. A Han-uralkodóház idején az írásos szövegek kezelői asztrológusok voltak, mert az írás lényegi szerepe az égi jelek megfejtésének és értelmezésének tudománya volt. A tudás az értelmezésen alapult, és egy hermeneutikához értő elit tevékenységétől függött.
Fu Xi 伏羲, aki létrehozta a Yijing 易經 hexagramjait, megfigyelte az égi mintázatokat (wen), valamint a földi alakzatokat. Az alakzat szó a kínai li, amely jáde eret, illetve normatív elvet jelent, azaz a világnak alapul szolgáló szerkezetet. Az égi mintázat a csillagképeket jelenti, a földi alakzat a hegyeket és a folyókat. Az égen látható finom anyagi mintázatok megszilárdult és sűrű megnyilvánulásai a hegyek és a folyók a földön. Az asztrológia tehát megfelel a geomanciának.
A jóslásra használt hexagramok az írás előfutárai. A kínai mítosz szerint Cangjie 倉頡 úgy találta föl az írást, hogy madarak, vagyis az égi hírnökök nyomait vizsgálgatta a földön. Egy másik történet szerint a démonok sírnak éjjel, mikor az ember ír, mivel az írás, a megnevezés hatalmat ad az embernek a szellemlények fölött, hiszen olyan megfejtő művészetről van szó, amely Ég és Föld összekapcsolódásának gyümölcse.
A kínai hagyományban a He tu (Folyó ábra 河圖) és a Luo shu (a Luo-[folyó] ábrája 洛書) a szent írás prototípusa. A He tu Fu Xinek jelent meg egy folyóból kiemelkedő sárkány pikkelyein, a Luo shu Nagy Yunek jelent meg egy teknőc páncélján. A He tu a nyolc trigram eredete, a Luo shu az öt hatóerő és az egyetemes vonzás törvényének forrása. A két ábrában tömörített információ kiegészíti egymást: a He tu kódolja az égi mintázatokra (wen) vonatkozó tudást, a Luo shu pedig a földi alakzatokra (li) vonatkozó ismereteket. Fu Xi a He tu alapján jósolt, Nagy Yu pedig Luo shu alapján rendezte el a földet. E két ábra olyan isteni eredetű könyv, amely szimbólumokon keresztül írja le az egészében vett világot – ahogy a szimbólumokat, úgy a világot is meg kell fejteni. A világ rejtélyének kulcsát szimbólumokba rejtik, amelyeket értelmes és kezelhető rendszerbe rendeznek.
A Kr. u. I. században keletkezett Taiping jing 太平經, az egyik legrégebbi taoista szöveg megfogalmazza a kínai hagyomány vezérmotívumát: „Ég és Föld változatlan törvényt követ. Minden létező egy embléma vagy jel (xiang 象). A lélekzetek kategóriák szerint válaszolnak egymásnak, és egyik sem fullad ki. Ezt nevezzük mennyei írásnak, avagy égi könyvnek.” A „kategóriák szerint egymásnak felelő lélekzetek” kifejezésből arra következtethetünk, hogy a He túhoz és a Luo shúhoz hasonló ábrák és táblázatok a „tízezer létezőt” az ábra megfelelő jelei szerint osztályozták, és ezáltal rendezték a világ egészét értelmes és áttekinthető rendszerbe. Később ezekhez az ábrákhoz magyarázatokat írtak, és ebből jöttek létre a szent könyvek. A kategóriák szerinti elrendezés a kínai hermeneutika alapja. Az elrendezés alapja asztrológiai, amint azt a „mennyei könyv”és az „égi írás” kifejezésből látjuk. Az asztrológia dolgozta ki a létezők egyes kategóriái közötti azon hasonlóságok és vonzalmak rendszerét, amely elrendezi a világegyetemet, és ugyanakkor koherens rendszerbe szervezi ezeket a viszonyokat. A világ egy olyan nyelv, amelyet meg kell hallanunk. A jing, azaz az égi könyv ennek a nyelvnek a kifejezése.
Nagy számú taoista jing tartalmaz olyan ábrákat, térképeket, amelyek egy szent hely „igazi formáját” tárják fel, s ezzel lehetővé teszik, hogy tanulmányozója eljusson erre a helyre. Az ábrákat paradicsomi geográfiák és az ember misztikus anatómiáját alkotó finomanyagi központok részletes leírásai magyarázzák. Ezek a rejtett topológiák segítik a gyakorlót, hogy eljusson a halhatatlansághoz. A He túhoz és a Luo shúhoz hasonlóan a taoista szent könyvek is az energia keringésének törvényszerűségeit mutatják be, és föltárják azokat az utakat, amelyek a csillagok járásán keresztül vezetnek a transzcendenciához. Az ábrák és szent könyvek a dolgok és lények eredendő természetét közlik rejtjelesen az olvasóval.
2. A jing a világ alapja
Amikor Ziwei asszony megjelent Yang Xinek, hogy kinyilatkoztassa számára a legfelső tisztaság szent könyveit, Yang Xi első kérdése az volt, honnan erednek a jingek, vagyis kérdése a szellemlény tanításának természetére vonatkozott. A válasz így hangzott: „A szent könyvek kezdetben együtt voltak az Eredendő Lélekzettel (yuanqi 元氣), és az Eredendő Kezdettel egyidejűleg jöttek létre” (Suling jing 素靈經). Az első lélekzet megszilárdulása és összesűrűsödése révén vettek föl alakot. Önmaguktól születtek az ürességből, a világ létrejövése előtt fénysugarakként jelentek meg, mikor a yin 陰 és a yang 陽 szétvált és „az öt szín elkezdett szertelövellni”. A jingek már eleve jelen voltak: „A három eredet és a nyolc együttállás magasban szárnyaló égi könyvei, felhőpecsétek és villámláspecsétek.” (A nyolc együttállás a tér nyolc irányát, illetve az azok által térbelileg megjelenített elvet jelenti.) A szent könyveket a legfőbb istenség ismételgette egy gyöngyben, amely azt a középpontot szimbolizálja, ahonnan a térbeli kibontakozás megkezdődött.
A legfelső tisztaság könyvei a fent bemutatott bekezdésekkel kezdődnek, amelyekben igazolják a kozmosz létrejötte előtti meglétüket. Mivel megelőzik a világegyetem keletkezését, ezért túlélik a világ elpusztulását, visszatérnek az Ég előttibe, amely a világ fölötti, transzcendens állapotot jelenti, hogy egy új korszak keletkezésekor újra megjelenjenek.
A szent könyvek fokozatonként szállnak alá az Égből a Földre, ahogy követik a megnevezhetetlen dao megnyilvánulásának szakaszait.
- A szent könyvek ősi eredete: a fény és lélekzet szintje. Ez az alapelvek szintje.
- „Az Égen magasan lebegő könyvek”: sárkánykönyvek, melyek hirtelen jelennek meg az Égen, három négyzetméternyi nagyságú jelekből állnak, amelyek nyolc ragyogó fénysugarat lövellnek ki magukból.
- Isteni könyvek: „felhőpecsétek”. A sárkánykönyveket az istenek jádekarakterekkel vésik aranytáblákra, majd fátyolból és felhőből szőtt táskákba helyezve, égi palotákban vagy rejtett hegycsúcsokon őrzik őket jáde fiúk vagy lányok, illetve mérget köpő állatok. A 2. és a 3. szint a világ energetikai szintjéhez tartozik.
- Az anyagi szinten megjelenő könyvek, amint az emberek leírják.
A dao alászállásával összhangban a tanítás is először spontán módon létezett, aztán szellemekké (shenming 神明) vált, majd anyagiasult: eleinte talizmánokként és ábrákként, végül szövegekként, amelyeket az ábrák magyarázatául írtak.
A Yang Xinek kinyilatkoztatott könyvek csak az Eredendő Lélekzetből kialakult szövegek durva anyagi aspektusai. A kézzelfogható jingek nyomok, lenyomatok, az isteni őskép visszfényei. De a nyom egyben visszavezet az eredetihez, aminek a lenyomata, és emiatt a tulajdonsága miatt képes vezérelni a szent könyv.
A szent könyvek a daót nyilatkoztatják ki, hiszen a világ alapjából keletkeztek, s ugyanezért az összes tanítás forrásából merítenek. A dao a szubsztancia, amelynek működése a szent könyv. A jingeken keresztül jön működésbe és fejt ki hatást az Ég, hogy világítsanak az égitestek, és a Föld, hogy létrejöjjenek az égtájak. „Ha nem létezne Könyv a földön, a kilenc birodalom alásüllyedne és az öt hegycsúcs összeomlana.”
„A vörös cinnabarittal írott bíbor könyvek” például a Holdon növő életfán nőnek, a holdfényhez hasonlóan fénylenek, és a halhatatlanság táplálékai. Ha egy madár megeszi az egyik Ég ligetének fáin növő könyveket, a szöveg megjelenik a testén. Ha megszerezzük az ilyen madár tollait, képesek leszünk repülni. Az életfa maga az írás, és az írás maga az életfa. Egy másik mítosz szerint a három eredendő qi megtestesült a három úrként, akik a Daozang három részét irányítják azáltal, hogy szentiratokat hoznak létre, s ezzel együtt a kozmosz törvényeit is magalapozzák. A könyvek megteremtése analóg az eredendő egység állapotából létrejövő megkülönböztetett állapotokkal, s ezen könyvek segítségével uralkodik a három úr a létrejött állapotok fölött.
A könyvek tehát az uralom, s így a politika alapelveit is szolgáltatják, mivel a világ létezéséről szóló tudást adják át. A könyv egyszerre a világ eredete, nyom és iránymutató, valami magasabbnak a jele, a világot irányító törvény alapvető és változatlan szerkezete, valamint benső rendje.
Ennek analógiájára alapozza meg a könyv az iskolát, és a tanítást. A szabályos megfogalmazás ezzel kapcsolatban az, hogy a mester megkapta a könyvet az istenektől vagy halhatatlanoktól, amit aztán továbbad tanítványainak. A könyv átadása apa és fiú viszonyához hasonló köteléket hoz létre mester és tanítványai között, utóbbiak pedig eskü tételével hozzák létre titkos társaságukat. A jing nem megfelelő áthagyományozása egyenértékű azzal, hogy valaki elvesztegeti életerejét: nem csak ő veszti el a halhatatlanságba vetett reményt, hanem ősei is.
3. A jing annak a hatalomnak a jele, amely igazolja és felsorolja az isteni védelmet
A jing természetét a baóval 寶 és a fúval 符 való rokonsága révén magyarázhatjuk alaposabban. A bao (szent ékkő) olyan családi ékszer volt, amelyet az Ég küldött, hogy jelezze beleegyezését és védelmét. Ezek az ékszerek olyan mágikus tárgyak voltak, amelyek a bölcs király erényességére válaszként jelentek meg. Ezek a tárgyak a kedvező ómenek erejét birtokolták és megerősítették azt a mennyei felhatalmazást (ming 命), amelyet a király kapott. Valójában a He tu és a Luo shu számított ezeknek az égi „válaszoknak” az ősképéül.
A mágikus tárgyak, talizmánok eredete tehát olyan szimbolikus ábrázolás volt, amely az égi és földi erőket jelenítette meg sűrített formában. Ezen ábrák tömörségének föloldása során jöttek létre a jingek. Az első könyvtárak valószínűleg olyan kincsek (bao) voltak, amelyek leírásokkal és felvilágosításokkal szolgáltak arra nézvést, hogyan kell az állam életét biztosítani és megőrizni (bao). A He tu és a Luo shu tulajdonképpen a kormányzás eszköze, ezért őrizték őket az uralkodó családok hatalmuk biztosítékaiként.
Most vizsgáljuk meg a jing fúval való rokonságát. A fu (az uralkodóház/család talizmánja) szót használták a taoisták mágikus ereklyéire és igéire. Eredetileg a szerződést, illetve azt a tanúbizonyságot igazoló okmányt jelentette, amely a szerződő feleket egyesítette. Ez egy fa- vagy fémtábla volt, amelyet kettéosztottak az érdekelt felek között. Ha a két felet összeillesztették, megalapozták a bizalmat. A mítosz szerint eredetileg a megegyezések megkötéséhez elégséges volt a szívek közötti hit. A hanyatlás hatására a hitet meg kellett erősíteni a kimondott szóval, majd esküvel, végül szerződéssel, amelyet a kettétört tárgy igazolt (a két felet nevezték fúnak). Ezt a tanúbizonyságot igazoló tárgyat nevezték később xinnek 信, azaz hitnek. A hit elfajulásának és az anyagi megjelenésig konkréttá válásának folyamata a jingek alászállásának folyamatával rokon.
A baók és a fúk olyan tárgyak, amelyek igazolják a hatalom és erő bőségét. Ezen a gondolati vonalon haladva válhatott a bao a kormányzás receptjévé, ami Kínában összekapcsolódott a világ egyetemes törvényeinek ismeretével. A fu a szerződés jele.
Vegyük szemügyre a taoista jing és a bao közötti hasonlóságokat! Mindkettőt valamelyik isten adományozza annak a gyakorlónak, aki buzgó és töretlen vallásos gyakorlása révén kiérdemelte a kinyilatkoztatást. Az Ég impulzust kap (kan) a gyakoroló tevékenységétől, és megmozdul (kan), vagyis válaszképp egy halhatatlant küld a gyakorlóhoz, aki vagy egy jinget vagy egy értékes tárgyat (baót, ez lehet talizmán, csodás növény, a halhatatlanság itala) adományoz neki. A jing tehát csakúgy, mint a bao az Égtől kapott válasz (ying 應) valamilyen tárgy, ez esetben szent könyv formájában.
A jing és a fu rokonságát abban pillanthatjuk meg, hogy a fu – mint szerződés vagy mint a szerződő feleket egyesítő kettétört és összeilleszthető tárgy – igazolja az Égnek küldött impulzusokat, érdemeket, amelyek előhívják a választ. A jing tehát olyan értékkel bírt, mint egy szerződés, mert két felet kapcsolt össze, két formában létezett, s ebben az értelemben a két pólus (Ég és Föld, az örök és a múlandó) egységét jelentette.
A jing egy család tulajdona, ahogy azt a Mao-shan mozgalom kezdetén látjuk. Ennek nyoma később is megmaradt: a tanítás átadása a rokonság törvényeit követve történt. A mester, aki átadta az írásokat, a tanítvány apjává vált.
A jinget birtokló személy isteni segítségben részesült, jáde ifjak és szüzek védelmezték, segítették a szövegekben leírt gyakorlatok végzésében. Az ifjak és szüzek megfigyelték a jing tulajdonosának viselkedését, és jelentették a hibákat az Égnek. Bizonyos mértékű hiba után először az égi megfigyelők vonultak vissza, később a jing elveszítette erejét, sőt eltűnt vagy égi tűz emésztette fel.
A jing átvétele egyet jelentett a megszenteléssel, beavatással. A szent könyvet csak az kaphatta meg, aki eleve rendelkezett a halhatatlanná válás lehetőségével, aminek ismertetőjegyei voltak (nevét jegyezték az Égben, csontjai jádéból voltak). A szent könyv igazolja az isten és a beavatott közötti szerződéskötést, s túlvilági rangot, azaz halhatatlanságot ígér birtokosának. Testi halála után a mennyei erők előtt egyesíti a fu két részét.
A beavatás egyik összetevője az volt, hogy az átadott szent könyv tartalmazta az istenek nevét, az „ékkőnevet” (baoming 寶名). A ming szónak három jelentése van: megnevez, elrendel, életet ad. Aki megnevez, annak hatalma van a megnevezett fölött. Az istenek föltárják nevüket, vagyis a beavatott hatalma alá rendelik magukat. Az istenek neveinek ismerete olyan, mintha jelszóval rendelkeznénk. Ezen neveken meditálni biztosítja az isteni védelmet.
Volt egy másik, a jinghez hasonló jogi jelentőséggel bíró szövegtípus, amelyet lúnak neveztek. A Han-kori konfucianizmusban a lu 籙 olyan mágikus írás volt, amely megerősítette a császár felhatalmazását. Egyes taoista szövegtípusokat ennek nyomán lúnak neveztek el, s ezek azoknak az istenneveknek a listái voltak, amely istenek fölött a szöveg birtokosa hatalommal bírt, továbbá biztosították a beavatott helyét a mennyei hierarchiában. Ahogy a konfuciánus hagyományban a „lu átvétele” azt jelentette, hogy a császár megkapja az Égtől a felhatalmazást, úgy a taoistáknál ez a kifejezés a beavatást jelentette. A mágikus írás, a lu egyet jelentett a trónra lépést, a ranggal rendelkezést igazoló okmánnyal.
A jing két oldalt köt össze, ezért kettős természetű, amit a szent szövegek áthagyományozása is tükröz. A könyveket gyakran két színnel vagy tükörírással írták, illetve két szöveget készítettek, az egyiket tulajdonosa megette, a másikat védelem gyanánt magával hordta. A mester és a tanítvány eleve a kettősséget jelképezi, és amikor a mester átadja a szent könyvet tanítványának, megajándékozzák egymást: aranyhalat és jádesárkányt, vagy arany- és jádegyűrűt adnak egymásnak, mivel az arany a yangot, a jáde pedig a yint, illetve az Eget és a Földet jelképezi.
A kettősség másik aspektusa az, hogy a szent könyv csak az Égben maradt eredetijének másolata. Az istenek visszhangozzák az Égben a gyakorlók énekét, mikor recitálják a szent könyvet. A szöveg két síkon történő fölhangzása összhangba hozza a gyakorlót és az Eget.
A baónak (kincs) volt olyan kettősséget hordozó értelme, hogy a földi fele a sámán nő volt, aki szent nászra lépett égi párjával. A szent könyv tartalmazta receptek és mágikus előírások arra szolgáltak, hogy a gyakorló egyesítse magában a yin és a yang összetevőt (hun 魂 és po 魄 lélek, lélekzet és esszencia, Nap és Hold). Az előírások segítségével el tudták érni, hogy az istenek belépjenek a gyakorló testébe, és felemeljék őt az Égbe. A jing receptjei segítségével a gyakorló fölismeri a külvilág és belső világa közötti megfeleléseket, miáltal egyesíti belső szerveit és azok szellemeit a kozmikus erőkkel és az Égben lakó istenekkel.
Befejezés
A jing az Eredendő Lélekzetből jött létre, vagyis tartalmazza magában az eredendő egységet – ez alapozza meg a szent könyv szentségét, s ennek erejével teremti meg újra az egységet. A fu eredetileg egy volt, kettétörése jelképezi Ég és Föld kettéválását, a világ létrehozását, újraegyesítése a visszatérést az egységbe. Amikor a szent könyvet vagy a fút birtokosa lenyeli, a középponttá, az Ég és Föld közötti közvetítővé válik.
A jing tehát átveszi azoknak a profetikus jellegű égi írásoknak a szerepét, amelyek kihirdették az égi királyság ráruházását a királyra. A taoizmusban azok kapták meg a szent könyveket, akik a daón jártak, illetve azok, akikről megjósolták, hogy rá fognak lépni az Útra. A taoista így megkapta az eredetileg csak a császárnak kijáró „Ég fia” címet, és azt a szerepet, hogy tudása révén összhangba hozza a világegyetem alkotórészeit. A jing birtokosa azért rendelkezik ezzel az erővel és hatalommal, mert a szent könyv/szimbólum egyik felét birtokolja, melyen keresztül megidézheti transzcendens párját, s a kettőt egyesítve egyesíti a meghasonlottságokat. „A könyvek megjelenítik a túlvilágit, ezért szellemek lakoznak bennük.”
Forrás:
Isabelle Robinet: Taoist Meditation: The Mao-shan Tradition of Great Purity (State University of New York Press, 1993), 1–29. oldal.
Fordította és kiegészítésekkel ellátta: dr. Drimál István
Szerkesztette: Horváth Gábor
Szerkesztői megjegyzés: az alkalmazott szedési irányelveket lásd ebben a tanulmányunkban. A kínai szavakat és kifejezéseket pinyin átírással adtuk meg, és ahol egyértelműen be tudtuk azonosítani őket, feltüntettük a kínai megfelelőjüket is. Forrásuk: Fabrizio Pregadio, szerk. The Encyclopedia of Taoism (Routledge, London and New York, 2008).