…azaz mindenki másképp kíséreli meg a taoizmus megismerését
Az alábbi bejegyzést a következő kérdésfeltevés motiválta: „Milyen szükséges előfeltételek kellenek a taoizmus megismeréséhez és megértéséhez egy modernkori, európai, magyar anyanyelvű érdeklődő esetében?”
Egyszerűbben: „Hogyan fogjunk hozzá a taoizmus megismeréséhez ma Magyarországon?”
Nézzünk egy élő példát: a Magyarországon több mint tíz éve működő Magyar Taoista Egyházban (a kisegyházakat ért tisztogatásokat követően Teljes Valóság Magyar Taoista Egyesület) a következőképpen fognak hozzá a feladathoz.
Azért esett erre a taoista közösségre a választásom, mert éveken át az egyház/egyesület alkalmazottjaként a fordító és könyvkiadó csoportot vezettem, így van rálátásom az oktatási rendszerükre (amúgy semmi bennfentes információt nem szivárogtatok ki, minden ami itt le van írva, teljesen nyilvános és bárki számára hozzáférhető).
Az oktatás tehát a következőképpen néz ki:
- Az érdeklődőket elsősorban a yang 楊 stílusú taijiquan 太極拳 (kisebb részben a shendao gongfu 神道功夫, esetleg a qigong 氣功) gyakorlása hozza össze. Így az oktatás is ezen rendszerek megismerésével veszi kezdetét: az első lépés tehát testi-energetikai gyakorlatok elsajátítása és végzése.
- Ezt kiegészítve néhányan indíttatást éreznek meditáció gyakorlására is, ők további módszereket megtanulva folytatják művelésüket.
- Néhány elvetemültnek azonban még ez sem elég, ők taoista benső alkímiai szövegeket olvasnak, például a Zhong-Lü chuandao ji (6. fejezet: A fő neidan irányzatok és mesterek) 鍾呂傳道集 (Feljegyzések a dao áthagyományozásáról Zhongli Quanról Lü Dongbinre) című művet.
A felsorolás sorrendje tükrözi a részvevők számát is. Sokat taijiznak, lényegesen kevesebben meditálnak, és még kevesebben érdeklődnek a gyakorlatok mögött meghúzódó világképet és szemléletmódot taglaló szövegek iránt.
Mindez valószínűleg így van rendjén, egy 21. századi, hatékonyságot és termelékenységet ünneplő technokrata közegben természetes, hogy a módszerek és gyakorlatok végzése fog a legnagyobb népszerűségnek örvendeni, és a látszólag elméleti tevékenységek (amilyen egy szövegolvasási és -elemzési alkalom) lesznek a legkevésbé népszerűek.
Minderről az egyház/egyesület hivatalos honlapja is nyíltan tudósít:
A művelés kezdetén a testet kell rendezni, mivel az jelentősen befolyásolja tudatállapotainkat. Egy legyengült test magával ragadja annak Szellemét, és így az képtelen lesz felemelkedni. A test rendezésére a Zhang Sanfeng (張三丰) által ránk hagyományozódott művészetet, a Taijiquant, és a Tian Dao (天道) belső gyakorlatait használjuk. Az alapok megteremtése után a belső alkímia rendszerét tanulmányozzuk, főképp a Teljes Valóság hagyomány egyik nagy Tanítójának, Zhang Boduannak (張伯端) a módszerei által. Ezen a szinten meditációs, vizualizációs és belső energetikai gyakorlatokat végzünk. (Forrás: www.dao.hu 2014. 06. 14.)
Nos, ők így csinálják, és valószínűleg nincsenek ezzel egyedül, se Magyarországon, se Európában, se Nyugaton. Valószínűleg ha a legtöbb nyugati ember a ’taoizmus’ szót meghallja, az eszébe jutó képek között előkelő helyen lesz a lassú mozgásból álló taijiquant végző taoisták képe. (Hogy a taijiquan lényegét és eredetét tekintve taoista-e, nem tartozik témánkhoz, erről lásd például egy korábbi bejegyzésünket.)
Nos, itt véget is érhetne ez a bejegyzés, én viszont (jobb dolgom nem lévén) elgondolkodtam azon, hogy személyes egyházi/egyesületi munkám, pedagógiai, nyelv- és fordítástudományi tanulmányaim és tapasztalatom alapján, valamint kb. egy tucat taoista témájú könyv és cikkgyűjtemény lefordításával a hátam mögött hogyan lehetne a taoizmus tanulását és tanítását máshogy megközelíteni.
Figyelem! Azt írtam, hogy „máshogy megközelíteni” és nem azt, hogy „jobban”. Ez tehát nem egy kritikai hangvételű írás, mielőtt ezzel jönnének a kedves volt munkatársak.
Egyszerűbben fogalmazva: Ha engem kérne fel valaki egy taoista iskola oktatási rendszerének összeállítására, vagy csak megkérdeznék tőlem, hogy én hogyan közelíteném meg a kérdést, a következőt felelném.
Ebből a mondatból talán mindenkinek nyilvánvaló, hogy nem kőbe vésett igazságok, hanem személyes meglátások fognak következni. Vigyázat, egoizmus következik: én tehát az alábbi irányvonalak mentén indulnék el, szerintem az alábbi egymásba ágyazódó rétegek fokozatos feltárása mentén lenne érdemes haladni, ha valaki a taoizmus iránt érdeklődik:
A tanulás egymásba ágyazódó rétegei a taoizmus megismerése során
Az archaikus (régi) és a modern (mai) világkép közti különbségek tisztázása
Ezt a témát megfigyelésem szerint teljesen figyelmen kívül hagyják a taoizmus (vagy akármelyik régi korokból származó eszmerendszer) iránt érdeklődők. Pedig meglehetősen egyszerű belátni, hogy akár csak 400 éve Európában is teljesen másként gondolkodtak az emberek, mint ma. Pláne Kínában és pláne az ókorban (amikor a taoizmus alapeszméi megfogalmazódtak) mennyire másképp gondolkodhattak a világ keletkezéséről, működéséről, az ember világban betöltött helyéről, a vallásról és annak szerepéről stb.
Hogy csak a kedvenc példámat említsem, mit jelent egy mai ember számára a ’természet’? Kb. a következőt: az ember által érintetlen tájegységet – azaz természet egyenlő vadon. Vajon a ’természet’ ugyanezt jelentette az ókori Kínában is? Aligha. Akkor mit? Tudjuk? Utánanéztünk? Tájékozódtunk? Ha nem, akkor nem ártana, mert a taoizmus egyik kulcsa a „természettel való együtthaladás”, ezért jó lenne tudni, hogy mit is takar ebben az összefüggésben a ’természet’.
Ajánlott olvasmányok (csak néhány, magyar nyelvű, bárki számára könnyen beszerezhető cím, a teljesség igénye nélkül):
Két korábbi bejegyzésünkből például tájékozódhat a ’természet’ taoista jelentéstartományáról: Mi nem a taoizmus (negatív meghatározás), illetve Mi a taoizmus (pozitív meghatározás).
Ami a régi és a mai ember világképének összehasonlítását illeti, Mircea Eliade könyveit ajánljuk, elsősorban A szent és a profán (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987), valamint Az örök visszatérés mítosza (Európa Kiadó, Budapest, 1998) című köteteket.
Kínai történelem és kultúra
A következő, rendszerint megint csak teljesen figyelmen kívül hagyott tény az, hogy a taoizmus Kínából származik. Tehát megfogalmazói, első képviselői kínaiak voltak (nyilván nem a mai közigazgatási és politikai értelemben), gondolkodásukra a kínai történelem, kultúra és nyelv nyomta rá bélyegét.
Nem kellene a taoizmus iránt érdeklődőnek akkor a kínai történelemmel, kultúrával és nyelvvel is valamelyest megismerkedni? Szerintem meg kellene. Mert egyáltalán nem mellékes, hogy mikor, milyen kulturális és társadalmi keretek között jött létre valami.
Tájékozódjunk például az alábbi művekből:
Salát Gergely A régi Kína története (ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest, 2009) vagy Polonyi Péter Kína története (Kozmosz Könyvek, 1988) vagy ugyanezen szerző Kína rövid története (Corvina, Budapest, 2008) című kötete bárki számára befogadható terjedelemben taglalja a kínai történelmet. Jóval hosszabb és alaposabb mű például Jacques Gernet A kínai civilizáció története (Osiris Kiadó, Budapest, 2001) vagy Edward L. Shaughnessy Kína (Saxum, 2011) című könyve.
Mindemellett nagyon jó szívvel ajánlom Miklós Pál A sárkány szeme (Corvina Kiadó, 1973) című kötetét, mely általában a kínai művészetbe, konkrétan pedig a kínai festészetbe nyújt betekintést. Egy kultúra feltérképezésében a művészettörténet megismerésének kiemelkedő helyet kellene elfoglalnia. Szerintem.
Kínai vallások, hiedelmek, bölcseleti rendszerek
Időzzünk még egy kicsit az előző ténynél, miszerint a taoizmust Kínában, kínai kulturális hátterű emberek öntötték formába. Ebben az esetben nyilván a taoizmusba rengeteg olyan eszme is beszüremkedett, amely nem taoista, hanem az általános kínai gondolkodás, világkép és hiedelemrendszer része.
Tudjuk melyek ezek az eszmék? Tudjuk mi különböztette meg a taoizmust a többi kínai vallástól, bölcseleti rendszertől? Ha nem, akkor egy taoista szöveget olvasva honnan tudnánk, hogy mit is keresünk, melyek a tényleges taoista eszmék és melyek a kulturális rárakódások?
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem a taoizmus hatja át a kínai kultúrkört, hanem fordítva, a kínai kultúrkör hatja át a taoizmust. Ez egy kulcsmondat, ezt tessék átgondolni.
A félreértések megelőzése érdekében tájékozódjunk:
A kínai vallásos hagyományokról szól például L. Sz. Vasziljev Kultuszok, vallások és hagyományok Kínában (Gondolat Kiadó, Budapest, 1977) című kötete, kifejezetten a taoizmus kialakulásáról, történetéről és fő irányzatairól pedig Eva Wong Útmutató a taoizmushoz (Magyar Taoista Egyház Teljes Valóság Könyvkiadója, Budapest, 2011) című könyve jó kiindulási pont.
Kínai és taoista alkímia, valamint taoista benső alkímia
Az utolsó két pontot egy alfejezetben tárgyalom, mert nagyjából ugyanaz vonatkozik mindkettőre: a taoizmusnak számos irányzata van, az egyik ezek közül az alkímiai taoizmus, melyet történelmileg megelőzött a kínai alkímia. Mi a különbség köztük? Melyik mikor öltött testet? Azonos vagy eltérő-e a céljuk? Mi több, a taoista alkímia egy ponton benső alkímiává változott, mikor és miért történt ez? Mi a különbség a külső és a benső taoista alkímia között? Van egyáltalán? Melyek az alapelveik, azok hogyan viszonyulnak a taoizmus alapelveihez?
A Kínában fellelhető alkímiai rendszerekről lásd például Fabrizio Pregadio: Az aranyelixír útja: A taoista alkímia történeti áttekintése (Aranyelixír Kiadó, Budapest, 2013) című művét.
Fordítás és kulturális háttér
Nos, ha az eddig felsorolt témákat átrágtuk és megismertük, akkor talán megteremtettük annak szükséges előfeltételeit, hogy megérthessük a taoizmust. „De miért kell ennyit tanulnunk és ennyi háttérismeretre szert tennünk?” – kérdezhetnénk. Hiszen a feladat nem tűnik annyira nehéznek. Van egy eszmerendszer, amelyet szeretnénk megismerni és megérteni. Ez most tényleg ennyire nagy feladat?
Nos, az a rossz hírem van, hogy igen, a feladat nagyobb, mint elsőre tűnik. Magyarázatért a fordítástudományhoz fordulok, hiszen ha a taoizmus Kínában öltött testet és kínai nyelven fogalmazták meg eszméit, és mi most magyar anyanyelvünk segítségével magyarul szeretnénk megismerni és megérteni azokat, akkor nyilván egy fordítási helyzettel szembesülünk – ha akarjuk, ha nem, ez a helyzet.
Idézet a Kodolányi János Főiskola társadalomtudományi és gazdasági szakfordítói képzésének Bevezetés a fordítás elméletébe és gyakorlatába című előadásának jegyzetéből (pontos forrás sajnos nincs megadva):
Mi a fordítás?
A fordítás közvetített, másodlagos kommunikáció, amely általában két különböző nyelvet beszélő fél (a forrásnyelvi szerző és a célnyelvi olvasó) között egy közvetítő (fordító) segítségével valósul meg, és egy egyszer már kommunikációs céllal megfogalmazott üzenetet ismétel meg egy másodlagos kommunikációs helyzetben.
Másodlagos kommunikációs helyzet. Az eredeti szerző az üzenetet a forrásnyelvi közönség figyelembevételével fogalmazza meg. Másodlagos kommunikációs helyzetben az üzenet címzettje (általában) megváltozik, és ezzel együtt megváltozik a címzett kognitív környezete: más ismeretei, feltevései vannak a világról, más nyelvi ismeretei vannak, más kultúra alapján gondolkodik, tehát egy másodlagos címzett/közönség, amelynek kognitív környezetét az üzenet feladója nem vette, nem vehette figyelembe.
A közvetítés során a másodlagos célközönség kulturális háttere (kognitív környezete) általában eltér az eredeti (elsődleges) címzett (közönség) kognitív környezetétől, tehát a közvetítés általában interkulturális kommunikációt is jelent. A közvetítő feladata, hogy az üzenetet a másodlagos közönség kognitív környezetéhez (nyelvi és kulturális hátteréhez) igazítsa. (Megtekintés: 2014. 06. 14.)
Azaz: mivel a taoizmust nem Magyarországon fogalmazták meg, hanem az ókori Kínában, ezért nekünk, a másodlagos címzetteknek meglehetősen eltérő kulturális hátterünk van. Ebből következik, hogy ha valaki helyesen szeretné érteni a taoista benső alkímia kulturálisan terhelt üzeneteit, akkor igen is, időt és energiát kell szánnia a kínai kultúra megismerésére.
Mégpedig nem akkor, ha marad rá némi ideje, hanem a kérdést elsődleges fontosságúként kell kezelnie és a kínai kultúrkör alapos megismerésén túl külön ki kell térnie az archaikus és a modern világkép közti különbségekre is. Néhányaknak ez rossz hír, tudom, de akkor is így van.
Még egy idézet:
Azonosság vagy hasonlóság: ekvivalencia
A szöveg jelentésének vagy tartalmának teljes azonossága kizárható az egyik nyelvről a másik nyelvre történő fordítás esetén. Ennek több oka van. A forrásnyelv és a célnyelv szavai – ritka kivételektől eltekintve – sohasem felelnek meg egymásnak egy-az-egyben, a nyelvtani szabályok más-más információk kifejezését irányozzák elő, és mivel a szövegek jelentését nem csak a szavak hordozzák, a szavakban kifejezett jelentések a megnyilatkozás teljes jelentésének csak egy részét fejezik ki.
Az üzenet másik részét kikövetkeztetjük. Mivel a következtetések alapja a befogadó kognitív környezete, és a forrásnyelvi és célnyelvi befogadók kognitív környezete eltér, a forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg értelmezése teljes mértékben nem lehet azonos. Ugyanakkor a nyelvileg kifejezett jelentéseket nem mindig szükséges a fordításban visszaadni, mert nem mindig relevánsak, illetve olyan nyilvánvaló jelentésekről van szó, amelyeket a célnyelvi olvasó könnyen kikövetkeztethet. (Megtekintés: 2014. 06. 14.)
A hallgató tehát egy sor dolgot kikövetkeztet, melyek nincsenek konkrétan kifejezve a nyelvi üzenetben (nyilván azért nincsenek kifejtve, mert a forrásnyelvi szerző kulturális hátterével nyilvánvalóak és maguktól értetődnek). Ha azonban nem vagyunk tisztában a kínai kultúrkörrel és a taoista világképpel, akkor nem tudjuk levonni a megfelelő következtetéseket – hiszen kulturális hátterünk gyökeresen tér el a forrásnyelvi szerzőkétől.
Néhány címszó, mely a forrásnyelvi szerző, például egy i. sz. 8. századi taoista benső alkimista kulturális hátterét jellemezheti (nyilván jóval több példát lehetne felsorolni):
- kínai kultúra (pl. közösség tekintetében a társadalom legkisebb alkotóeleme a család és nem az egyén),
- együttműködésben és közösségben gondolkodás,
- császárság és hivatalnoki rendszer,
- archaikus világkép,
- taoista világkép,
- kínai anyanyelv,
- klasszikus kínai nyelven megfogalmazott tanok.
A célnyelvi befogadó, például egy 21. századi közép-kelet-európai magyar anyanyelvű ember kulturális hátterének néhány jellemző címszava (nyilván itt is jóval több példát lehetne felsorolni):
- nyugati kultúra (pl. közösség tekintetében a társadalom legkisebb alkotóeleme az egyén),
- versengés és individualizmus,
- nyugati típusú demokratikus berendezkedés,
- modern, természettudományos világkép,
- darwinizmus,
- „nyugati” buddhizmus (az európai értelmiségnek a buddhizmus megértésére tett kísérlete),
- pszichologizált világkép,
- magyar anyanyelv.
Szerintem ekkora szakadékkal a kulturális hátterek (kognitív környezetek) között, tudatos felkészülés és alapos tanulás nélkül csak mellé lehet nyúlni. A szakadék átívelésének egyetlen módja pedig a tanulás és a tájékozódás – tudom, ez most rossz hír, mert sokaknak azt mondták, hogy csinálj elég hasi légzést és formagyakorlatot, és a megértés meg fog jönni. Nos, tévedtek. Nem fog.
Összefoglalva
Jelen írásunk célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet egy másik kultúrkörből és távoli idősíkból származó eszmerendszer megismerése során felmerülő nehézségekre és felvázoljon néhány megoldási javaslatot. A vizsgálódás természetesen tovább folytatódhatna és további kérdéseket is fel lehetne tenni, például:
- Miután megteremtődnek a megismerés szükséges feltételei, milyen elégséges feltételeknek kellene még teljesülnie?
- Mi a szerepe és hol a helye a személyes átadásnak és magyarázatoknak egy oktatási rendszerben?
- Vajon azonos nyelvet beszélők és azonos kulturális hátterű emberek esetében milyen kommunikációs nehézségek léphetnek fel?
- Fellépnek egyáltalán, vagy az azonos kulturális háttér és a közös nyelv minden tévedési lehetőséget kizár? stb.
Reméljük kedves Olvasóink felteszik saját kérdéseiket és meg is kísérelik megválaszolni azokat.