Az alábbi idézet forrása Salát Gergely: A régi Kína története (ELTE Konfuciusz Intézet, Budapest, 2009) című kötetének 22. oldala (illetve a Wikipedián is olvasható). A könyvet természetesen teljes egészében ajánljuk elolvasásra, címével ellentétben Kína történetét egészen 1911-ig, a császári korszak végéig tárgyalja.
Idomulva a számítógépes képernyő támasztotta körülményekhez a könnyebb olvashatóság érdekében a részletet az eredetinél több bekezdésre tördeltük, és félkövér kiemelésekkel, valamint aláhúzásokkal láttuk el. A dőlt betűs szedés az eredeti mű sajátja.
Az idézet kezdete:
Névadás
Kínában a családnevek és utónevek rendszere nagyjából a Hadakozó fejedelemségek korára (Kr. e. 5–3. sz.) alakult ki, korábban csak az arisztokratáknak volt nemzetség- vagy családnevük.
A kínaiban a családnév (xing 姓) megelőzi az utónevet (ming 名), csakúgy, mint a magyarban. A xing általában egyszótagos, de létezik néhány kétszótagos családnév is (pl. Sima 司馬, Zhuge 諸葛, Ouyang 歐陽).
Családnévből nincs használatban túl sok: jelenleg a száz leggyakoribb xing valamelyikét viseli a kínaiak 85%-a, s ezen belül is van néhány rendkívül elterjedt: a szárazföldi Kínában lakó hanok 7,9%-a Li 李, 7,4%-a Wang 王, 7,1%-a Zhang 張, s nem sokkal kevesebb a Liu 劉, a Chen 陳 és a Yang 楊 sem. A családnév apáról fiúra öröklődik, s a feleségek általában nem veszik fel férjük nevét.
Az utónevek egy vagy két szótagból állnak, s kiválasztásuknál nincsenek megkötések, vagyis gyakorlatilag bármely jelentéssel bíró szó lehet utónév (tehát nincs egy olyan névlista vagy utónév könyv, amelyből a szülőknek választaniuk kellene). A lánygyermekek gyakran kapnak nőiességgel, szépséggel kapcsolatos nevet (pl. virágokét), a férfiak pedig férfiasságra, erőre, sikerre utalót.
A régi Kínában az elit tagjai életük során több nevet is viseltek. 20 éves korukban, felnőtté válásukkor a férfiak – általában két szótagból álló – „adott nevet” (zi 字) kaptak, innentől fogva eredeti utónevükön csak szüleik, idősebb rokonaik szólíthatták őket, a velük egyenrangúaknak az adott nevet volt illő használni (az embernek saját magára azonban utónevén kellett hivatkoznia).
Az adott név gyakran valamiképpen utalt az eredeti utónévre. A császárok utóneve névtabu alá esett, vagyis uralkodásuk alatt az uralkodók mingjében szereplő írásjegyeket tilos volt leírni; ugyanígy, a szülőtisztelő ember sosem írhatta le szülei utónevét.
Sok írástudó idővel felvett nevet (hao 號) is választott saját magának (vagy kapott másoktól), s például ezen a néven jelentette meg műveit. A felvett név általában az illető személyiségére, lakóhelyére, kedvtelésére stb. utalt. Mindezek mellett léteztek még ragadványnevek, diáknevek, szerzetesi nevek, írói nevek, tiszteleti nevek stb.
A kivételesen kiemelkedő személyiségek haláluk után – érdemeikre utaló – halotti nevet (shi 諡) is kaptak, amelyen az utókor emlegette őket, az életükben használt név helyett.
Az elhunyt uralkodóknak emellett még úgynevezett templomi nevet (miaohao 廟號) is adtak, amelyen a nekik bemutatott áldozatok során emlegették őket. A kéttagú templomi névben dinasztialapítóknál csaknem mindig szerepelt a zu 祖 („ősatya”), a további császároknál pedig a zong 宗 („ős”) írásjegy.
Manapság a család- és utóneveken kívül más neveket nemigen használnak, bár az írók gyakran jelentetik meg műveiket írói álnevükön. A múltban azonban a kínai névadási gyakorlat, mint láttuk, meglehetősen bonyolult volt, s egy személy számos különböző néven is szerepelhet a forrásokban.
A jelen jegyzetben mindenkit azon a nevén említünk, amelyet az utókor a leggyakrabban használ. Az uralkodóknál ez leggyakrabban a templomi név, illetve a Ming- és Qing-kori császároknál az uralkodási éra (lásd később) neve (nianhao 年號), ami szigorú értelemben ugyan nem számít névnek, de a gyakorlatban akként szokás használni.
Az idézet vége és a névtípusok áttekintése
- családnév (xing 姓)
- utónév (ming 名)
- „adott név” (zi 字): 20 éves korukban, felnőtté válásukkor a férfiak általában két szótagból álló nevet kaptak
- felvett név (hao 號): általában az illető személyiségére, lakóhelyére, kedvtelésére stb. utal
- egyéb nevek: ragadványnevek, diáknevek, szerzetesi nevek, írói nevek, tiszteleti nevek stb.
- halotti név (shi 諡): kivételesen kiemelkedő személyiségek haláluk után érdemeikre utaló nevet kaptak (ezen az utókor emlegette őket)
- templomi név (miaohao 廟號): az elhunyt uralkodóknak adták, amelyen a nekik bemutatott áldozatok során emlegették őket, kéttagú templomi névben dinasztialapítóknál csaknem mindig szerepelt a zu 祖 („ősatya”), a további császároknál pedig a zong 宗 („ős”) írásjegy