Uralkodó hozzáállás vs. javasolt hozzáállás – a taoizmus tanulmányozásában és művelésében

A taoizmusról szóló cikksorozatunk korábbi részét, mely nagy vonalakban az írás kínai kultúrkörben betöltött szerepét taglalta, a következő állítással fejeztük be:

[…] Az egyik visszatérő álláspont, amit a magyarországi „taoisták” gyakran megfogalmaznak az, hogy a taoizmus művelése egyenlő a taoista gyakorlatok művelésével és az úgynevezett „elmélet”, azaz a taoista szövegek és rajtuk keresztül a taoista tanok alapos ismerete fölösleges – megközelítésük tehát módszerközpontú.

Ez vezet át minket a taoizmus tanulmányozása/művelése során tapasztalt uralkodó és egy másféle (általunk javasolt) megközelítés közti különbségek feltárásához, cikksorozatunk következő részéhez.

Ez természetesen pusztán egy szubjektív megfigyelés, gyakori előfordulása miatt azonban mégis alkalmas kiindulási pontnak. (Egyelőre a magyarországi „taoistákat” nem szeretnénk pontosabban meghatározni, uram bocsá’ nevesíteni, a gondolatmenet szempontjából másodlagos, hogy milyen körben találkoztunk ezzel az uralkodó hozzáállással.)

Kiegészítés (2014.01.29.): egyik Olvasónk felhívta rá a figyelmünket, hogy a magyarországi „taoisták” kifejezés esetleg sértő lehet egyesekre nézve. Mivel nem az indulatok keltése, hanem a téma feltárása a célunk, tisztázzuk, hogy kiket értünk ebben a cikkünkben magyarországi „taoisták” alatt:

pontosan azokat, akikre ez a név, illetve a bevezetésben és a cikk további részében elmondottak illenek, azaz Magyarországon élnek (legtöbbjük valószínűleg magyar anyanyelvű is), gyakorolnak bizonyos Kínából eredeztethető módszereket, és úgy vélik, hogy ettől taoisták.

Ezek az emberek lehetnek akárhol, előfordulhatnak akármilyen közösségben, lehet, hogy pont Ön egy ilyen taoista, lehet, hogy én. A lényeg, hogy bizonyos módszerek végzését egyenlősítik és azonosítják egy vallási/szellemi/bölcseleti rendszer művelésével.

A módszerek kapcsán azt is jegyezzük meg, hogy a legelterjedtebb gyakorlatokat gyakran az Egyesült Államokba emigrált kínaiak vagy második generációs amerikai qigong vagy taiji oktatók tanítják. Ez nyilván nem von le a módszerek értékéből, hatékonyságából, azt viszont érdemes lenne vizsgálat alá vonni, hogy az új kulturális közeg hogyan hat a gyakorlatok átadására, befogadására, értelmezésére.

Mielőtt azonban belemélyednénk előre szólunk: ma csak a negatív meghatározásig fogunk tudni eljutni, azaz áttekintjük, hogy mi a biztosan téves megközelítés, mi biztosan nem a taoizmus gyakorlása. Azaz rámutatunk néhány beidegződésre és bevezetünk néhány szempontot.

Tehát: megfigyelésünk és tapasztalatunk szerint a taoizmus művelését bizonyos módszerek ismeretével és rendszeres végzésével azonosítják. Ezek a módszerek rendszerint a Kínából származó és Nyugaton hozzáférhető harc- vagy mozgásművészetek (mint például a taiji quan 太極拳), energiagyakorlatok (qigong 氣功), esetleg meditációs gyakorlatok.

Bár már ez az azonosítás is teljesen téves, hiszen a legkorábbi taoista iratok (Daode jing 道德經, Zhuangzi 莊子) csak nyomokban utalnak testi vagy meditációs gyakorlatokra (lásd például ‘A taoizmus meghatározása‘ című írást), még ezen módszertanok alkalmazása is nagyfokú szellemi igénytelenséggel párosul.

Mi több, már ez a társítás is arra az ellenőrizetlen alapfeltevésre épül, hogy a Kínából származó és Nyugaton elterjedt gyakorlatok valóban taoista gyakorlatok. Biztosan azok, vagy csak taoisták is végzik őket?

Nézzük a módszeralapú megközelítéssel társuló szellemi igénytelenség emblematikus tüneteit (az uralkodó hozzáállást), és a gyógymódot (az általunk javasolt hozzáállást):

1. megfigyelés

Tünet: Elég a módszerek ismerete és végzése, nem fontos tudni, milyen közegben jöttek létre.

Gyógymód: Az archaikus világkép (amiben a módszerek létrejöttek) és a modern világkép (amibe a mai gyakorló beleszületett) közti különbségek megértése előfeltétele az eredményes gyakorlásnak. Csupán egy példa erejéig lásd a régi (szent) és a mai (profán) időszemlélet közti különbséget.

2. megfigyelés

Tünet: Nem kell érteni a módszertan mögötti szemléletmódot (amire alapozva valójában a gyakorlatokat létrehozták), csak csinálni kell és majd működni fog.

Gyógymód: A gyakorlás megkezdése előtt az adott rendszer áttekintéséből fakadó tisztánlátás elengedhetetlen. Tisztázni kell ugyanis, hogy hova akar (és hova nem akar) elvezetni az adott módszertan.

Másként fogalmazva: képes-e bárki elérni egy olyan célt, amiről nem tud, ami nincs nagyon tisztán a szeme előtt? Aligha. Ha viszont mégis eléri, nem fogja tudni, hogy elérte, hiszen nem tisztázta magában, hogy hova igyekszik.

És ami még ennél is fontosabb: ha nincs tisztázva a művelés célja, a gyakorló nem tud őszinte önvizsgálatot tartani, hogy el szeretné-e egyáltalán érni azt a szellemi vagy akármilyen célt? Pedig ez a legfontosabb kérdés: „El szeretnék-e egyáltalán oda jutni, ahova ez az egész cirkusz vezet?”

3. megfigyelés

Tünet: Módszerek mindenek felett. Mottó: „Elég már az elméletből, hiszen az csak agyalás, inkább csináljuk! Ne agyaljunk, ne lovagoljunk már a szavakon, inkább tapasztaljunk.”

Gyógymód: A szemléletmód a módszer, amihez minden gyakorlat csak széljegyzet. Az észtani munka elengedhetetlen, sőt kívánatos és horribile dictu még élvezetes is lehet.

Közbevetés: mi különbözteti meg az öncélú agyalást a bölcselkedéstől?

Álláspontunk szerint az alábbi szempontok segíthetnek eligazodni:

1. A bölcselkedés témája és irányultsága az evilágon túlmutató (azaz transzcendens) valóság – tehát fogalmazhatunk úgy, hogy függőleges irányultságú.

2. A bölcselkedés mögött áll egy praxis, egy módszertan, aminek segítségével konkrét lépésekre lehet fordítani a meglátásokat, és így segít azokat aktualizálni, megvalósítani.

Ebből látszik, hogy mi sem a módszerek és a gyakorlatok ellen beszélünk, pusztán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy azokat a helyükön kell kezelni, mert a mögöttes szemléletmód ismerete és megértés nélkül nem fognak működni.

3. A bölcselkedés módszere az eszmecsere, sőt a vita (a yin-yang egyesítésének egyik módja): két álláspont ütköztetésével a vélemények lepárlódnak, majd egy magasabb rendben egyesül(het)nek. Alkímiai szóhasználattal élve: a hevítés megfinomítja az alapanyagokat és leülepíti a salakanyagokat, hogy a tiszta lényeg felszínre kerüljön.

Figyelem! Egy eszmecsere célja soha nem az, hogy a végére mindkét fél eljusson a felismerésig, „Jé, erről a témáról ugyanazt gondoljuk!”, hanem az, hogy az álláspontok megfogalmazása révén a felek megismerjék egymás értékrendjét és tisztába kerüljenek sajátjukkal – ami lehet teljesen azonos, részben azonos, részben eltérő stb.

Összegezve

Összegzésképpen kérem engedjen meg egy metafórát. Egy gyógyászati kezelés rendszerint az alábbi lépéseken keresztül történik:

1. kórmeghatározás (diagnózis): a jelenlegi állapot felmérése (van-e jelen betegség a szervezetben, felborult-e a szervezet egyensúlya),
2. kórtan (patológia): ha van betegség vagy felborult az egyensúly, mi a kiváltó ok,
3. gyógymód (terápia): hogyan lehet megszüntetni a betegség okait, ha szükséges hogyan lehet kezelni a tüneteket,
4. gyógykezelés (kúra): a kezelés kivitelezése,

+1. ellenőrzés, azaz ismételt állapotfelmérés: milyen hatást váltott ki a kezelés, sikerült-e megszüntetni a betegséget és visszavezetni a szervezetet az egyensúlyi állapotba.

Ezen lépésekből az első háromhoz és az utolsóhoz elengedhetetlen a szemléletmód, és pusztán a negyediknél kap kizárólagos szerepet a módszertan. Ha  tehát módszerközpontú megközelítést alkalmazunk, akkor egyetlen lépést fedünk le (1. ábra).

1. ábra. A módszertanon alapuló megközelítés hatóköre.

Amennyiben a szemléletmódra alapozunk, és a módszertant csak annak szerves, de kiegészítő részeként alkalmazzuk, mindegyik lépés lefedhető (2. ábra).

2. ábra. A szemléletmódon alapuló megközelítés hatóköre.

A gyakorlatközpontú megközelítés tehát erősen hiányos, mert a Kínából származó, taoistának titulált gyakorlatok (ha egyáltalán taoista gyakorlatok, hiszen ezt senki nem ellenőrizte, csupán egy elterjedt feltételezés) csak a jéghegy csúcsát alkotják, a taoizmus sokkal összetettebb eszmerendszer néhány gyakorlatnál. Az alábbiak összessége alkotja:

• szertartások,
• kozmológiai elméletek,
• bölcseleti eszmék,
• etikai elvek,
• mágikus gyakorlatok stb.

Mi több, a tevékenyen végzendő taoista gyakorlatok nem jelenthetik a végcélt, hiszen a bölcset a nemcselekvés (wuwei 無爲) jellemzi (lásd a Daode jing releváns szakaszait).

Zárásként

Mi akkor a taoista művelés (vég)célja és milyen szemléletmódra lenne érdemes alapozni, még mielőtt taoista művelésbe kezdenénk? Erre igyekszünk választ adni a cikksorozat III. részében, mely a taoista kozmológiát mutatja be és körbejárja annak gyakorlati alkímiai alkalmazását.

Előtte azonban még áttekintjük, hogy rendszerint milyen elterjedt féligazságokkal azonosítják a taoizmust (II. rész). Az egyes fejezeteket könnyedén elérheti a cikksorozat tartalomjegyzékén keresztül.