Bár jelen írásunk a 2014-es parlamenti választások utáni napokban kerül fel blogunkra, nem politikai célzattal íródott. Ellenkezőleg. Megírására politikai érdekektől teljesen mentes közösségekben szerzett tapasztalataink ösztökéltek.
A tekintélyelvű közlési mód (rögeszmecsere)
Ismérvei:
- a közlő a tekintély,
- a közlés hangneme határozott, uralkodóan kijelentő módban kerül megfogalmazásra,
- a tekintély rendszerint nem érvel, hanem megnyilvánul, ha mégis, akkor „Igaz, mert én mondom!” típusú „érvelés”,
- a hallgatóság (valójában követőség) részéről elvárt, hogy bírálat nélkül be- és elfogadja a tekintély megnyilvánulásait, vagy szellemi erőit a tekintély megnyilvánulásainak belátásra fordítsa („Tényleg igaza van!” jellegű felismerések),
- a közlési folyamat célja meghatározott, mert a tekintély tudja, milyen felismerésig akarja elvezetni a befogadókat (tehát a tekintély nem csak úgy megnyilvánul, hanem megnyilvánulásának egyértelmű célja van, egy bizonyos felismerésig akarja eljuttatni hallgatóságát), ezért
- a közlési folyamat vége zárt,
- a szabad, önálló gondolkodás eszköz a tekintély által meghatározott igazságok belátására,
- a követő azt gondolja, amit a tekintély állít,
- egy közösségben rendszerint egy tekintély van, akinek álláspontja egyértelmű, ami
- világos határokat jelöl ki és biztonságot nyújt, hiszen mindenki ugyanazt gondolja egy adott témáról.
- Ha ellentétes vélemények kerülnek szóba („Máshol azt hallottam, hogy…”), a tekintély rendszerint lekicsinyli, kifigurázza, kigúnyolja a másik álláspontot, vagy egyszerűen csak biztosítja a hozzászólót, hogy „Ők tévednek.” Lehet, hogy érvekkel is alátámasztja álláspontját, de az is lehet, hogy csak tekintélyének erejét latba vetve tartja fenn igazát. Egy valami biztos nem merül fel: az ellentétes álláspontok alapos feltárása, megvitatása és annak vizsgálata, hogy miben lehet mégis igazuk. (Hiszen ha kiderül a tekintélyről, hogy nem ő az igazság kizárólagos birtokosa, az tekintélyvesztéssel jár.)
A tekintélyelvű rögeszmecsere képi megjelenítése. A tekintély által képviselt irányvonalak világosak. A b) sávban a követők, az a) és a c) sávban az „eretnekek” helyezkednek el.
Így talán még szemléletesebb a tekintély és a követők viszonya. A ranglétrán természetesen annak függvényében lehet fölfelé haladni, hogy ki mennyire sajátította el és tartja be a tekintély képviselte tanokat.
A közös gondolkodásra ösztönző közlési mód (eszmecsere)
Ismérvei:
- a közlő egy szakember a sok közül,
- a közlés hangneme lehet határozott, határozatlan, uralkodóan kérdésekre keresi a választ, és a válaszok rendszerint újabb kérdéseket vetnek fel,
- a szakembernek a pillanatnyilag rendelkezésére álló adatok és a világosan megfogalmazott irányelvek mentén lefolytatott vizsgálódása alapján van igaza, fenntartva a tévedés lehetőségét és az új ismeretek birtokában folyton felülvizsgálva régi felismeréseit,
- a hallgatóság részéről elvárt, hogy kérdezzen, kétségbe vonjon, ellenérveket hozzon, mert mindez annak a jele, hogy érdeklődik a téma iránt és igyekszik azt megérteni,
- a közlési folyamat célja nagyjából meghatározott, hiszen a szakember (remélhetőleg) felkészült az előadására, viszont nem tudhatja, hogy milyen felismerések születnek meg az eszmecsere során, milyen kérdések merülnek fel, ki mit tesz hozzá az eszmecseréhez (tehát a téma a meghatározott és nem a belátandó felismerések), ezért
- a közlési folyamat vége nyitott,
- a szabad, önálló gondolkodás cél és nem eszköz, sőt, a résztvevők jó ideig nem is feltétlen tudják, miről mit gondoljanak, hiszen sok idő telik el egy téma feltárásával és megismerésével,
- egy közösségben több szakember is lehet, akik akár egymásnak ellentmondó álláspontokat is képviselhetnek,
- a hallgató azt gondolja, amit igaznak gondol/érez/sejt/hisz/vél/fogad el – ez lehet a szakember(ek) álláspontjával megegyező, attól részben eltérő, azzal teljesen ellentétes is.
- Ha ellentétes vélemények kerülnek szóba („Máshol azt hallottam, hogy…”), a szakember nem lekicsinyli, kifigurázza, kigúnyolja a másik álláspontot, hanem ismeretei alapján igyekszik feltárni és megvizsgálni a többi uralkodó álláspontot, azt vizsgálva, hogy milyen keretek között és milyen alapfeltevések teljesülésével lehetnek azok igazak, és milyen keretek és alapfeltevések mentén van neki igaza. Mindezt érvekkel és tényadatokkal, és nem pusztán a tekintélyével alátámasztva. (Egy szakemberről soha még csak fel sem merül, hogy ő lenne az igazság kizárólagos birtokosa, ezért mások igazának elismerése nem jár tekintélyvesztéssel.)
A gondolkodásra ösztönző eszmecsere képi megjelenítése. A szakember(ek) által képviselt irányvonalak nagyjából körülhatárolhatóak. Egyes szakemberek nézetei kapcsolódnak egymáshoz, másoké nem, a résztvevők szerves részét alkotják az eszmecserének, a felismerések az eszmecsere és a közös munka gyümölcsei.
Természetesen nem ritka, hogy kezdetben eszmecserén alapuló közösségekben is idővel a vak tekintélykövetés válik uralkodóvá. Ennek egyik jele, hogy a szakemberekből átvedlett szaktekintélyek már nem osztják meg egymással meglátásaikat, élményeiket, felismeréseiket, hanem csak a saját követőiknek adnak elő (vagy ha rögeszmét is cserélnek olykor egymással, akkor a rögeszmecserére jellemző módon és céllal).