kultúrtörténet



Könyvajánló: Az Abszolútum odisszeája a buddhizmusban

Liptay Lothar: Az Abszolútum odisszeája a buddhizmusban (Kalligram, Pozsony, 2005)

A fenti kötetet elsődlegesen témaválasztása miatt szeretném Olvasóink figyelmébe ajánlani: olyan kérdést állít vizsgálódásának középpontjába és jár körbe, mellyel a buddhisták kevésbé vagy egyáltalán nem szoktak foglalkozni.

A témaválasztás oka a Szerző személyéből adódhat: Liptay Lothar ugyanis református lelkész, ezért olyan kérdésekre és témákra érzékeny, amelyekre buddhista szerzők vagy gyakorlók kevésbé. (Ha valaki most feltenné a kérdést: „Ugyan mit tudhat a buddhizmusról egy református lelkész?!” Javaslom, hogy ne a felvetéseket megfogalmazó Szerző személyét, hanem inkább a felvetés létjogosultságát és eszmefuttatásának helyességét vizsgáljuk.)

További erénye a kötetnek tárgyilagos és leíró jelleg, valamint a forrásanyagok felvonultatása. Elolvasva a könyvet úgy éreztem, hogy sikerült beváltani az Előszóban megfogalmazott célkitűzést:

Mindenekelőtt hangsúlyozni kívánom, hogy a buddhizmus egy korok és iskolák szerint erősen megosztott jelenség, s ezért megítélésében igen differenciáltan kell eljárnunk […]. A kérdés, hogy végül is pozitív vagy negatív töltetű-e e vallás, ilyen általános formában természetesen nem tehető fel, hanem csak úgy, hogy hol és mikor milyen. A következő oldalakon ezt a kérdést próbálom megválaszolni, miközben röviden fölvázolom a pozitív és a negatív elem buddhizmuson belüli dinamikájának fejlődéstörténeti vonalát.

Munkám célja tehát nem egy mindenre kiterjedő tanulmány írása a buddhizmusról, hanem csupán egyetlen, ám alapvetően fontos és lényeges vele kapcsolatos témának: az Abszolútum benne lejátszódó „odisszeájának”, vagyis a tagadásától az igenléséig vezető, viszontagságos útvonalának vázlatos ismertetése

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Körkörös időszemlélet, örök visszatérés, időtlenség, halhatatlanság

Mircea Eliade munkásságára már korábban is utaltunk (lásd a Profán időtartam és szent idő című bejegyzésünket), és most ismét a Mester világos és tiszta gondolatmenetét hívjuk segítségül, hogy megvilágítsa nekünk, hogyan függ össze az időbe vetettség és az időtlenség a régi ember világképében.

Idézet következik, melyet – igazodva a digitális formátumhoz – a könnyebb befogadhatóság érdekében több bekezdésre tördeltünk és kiemelésekkel láttunk el. Néhány megjegyzést is fűztünk az idézett részlethez, hogy jelezzük a taoista benső alkímiai párhuzamokat vagy hogy tisztázzunk bizonyos kulcsszavakat. Ezeket szögletes zárójelbe írva „a szerk.” utótaggal láttunk el:

Ha a „holdszerűségből” indulunk ki, az egyén halála és az emberiség időszakos pusztulása szükséges, amiként szükséges a három sötét éjszaka is az újhold „születése” előtt. Az egyén és az emberiség halála szükséges megújulásukhoz.

Minden forma szenved, puszta létezésénél fogva, következésképpen idővel veszít életerejéből, majd kimerül. Ahhoz, hogy visszanyerje életerejét, feltétlenül vissza kell térnie a formátlanba, legalább egy rövid pillanatra vissza kell jutnia az őseredeti egységbe, ahonnan származik.[1]

A fejlődés nevében

A fejlődés nevében

Mivel több alkalommal érintettük (és még sokszor fogjuk is érinteni) a természet és a természetesség kérdését, érdekes lehet az alábbi könyvrészlet.

Semmi köze a taoizmushoz, de még a „keleti tanításokhoz” sem. Sokkal profánabb részlet ez, mely a globális és a lokális gazdasági rendszer találkozásának történetét meséli el, ahogy az Ladakban megesett.

Idézet következik (amit a könnyebb befogadhatóság miatt több bekezdésre tördeltünk és helyenként kiemelésekkel láttunk el):

 

A világ nagy része mára részévé vált a globalizált pénzgazdaságnak, és közülünk csak keveseknek adatott meg a lehetőség, hogy megtapasztaljunk valami másfajta életet. Az antropológus Helena Norberg-Hodge ilyen kivétel.

Neki megvolt az a kiváltsága, hogy megismerhette, milyen az élet az ősi ladak falvakban, az indiai Kashmir tartomány Himaláján túli területén, amikor azt körülbelül húsz évvel ezelőtt megnyitották a kívülállók számára.