kínai időszámítás



Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Körkörös időszemlélet, örök visszatérés, időtlenség, halhatatlanság

Mircea Eliade munkásságára már korábban is utaltunk (lásd a Profán időtartam és szent idő című bejegyzésünket), és most ismét a Mester világos és tiszta gondolatmenetét hívjuk segítségül, hogy megvilágítsa nekünk, hogyan függ össze az időbe vetettség és az időtlenség a régi ember világképében.

Idézet következik, melyet – igazodva a digitális formátumhoz – a könnyebb befogadhatóság érdekében több bekezdésre tördeltünk és kiemelésekkel láttunk el. Néhány megjegyzést is fűztünk az idézett részlethez, hogy jelezzük a taoista benső alkímiai párhuzamokat vagy hogy tisztázzunk bizonyos kulcsszavakat. Ezeket szögletes zárójelbe írva „a szerk.” utótaggal láttunk el:

Ha a „holdszerűségből” indulunk ki, az egyén halála és az emberiség időszakos pusztulása szükséges, amiként szükséges a három sötét éjszaka is az újhold „születése” előtt. Az egyén és az emberiség halála szükséges megújulásukhoz.

Minden forma szenved, puszta létezésénél fogva, következésképpen idővel veszít életerejéből, majd kimerül. Ahhoz, hogy visszanyerje életerejét, feltétlenül vissza kell térnie a formátlanba, legalább egy rövid pillanatra vissza kell jutnia az őseredeti egységbe, ahonnan származik.[1]

Az idő régen és ma

Ez egy tudományosságra nem törekvő, a konkrétumokat és a hivatkozásokat szándékosan mellőző, benyomásokon alapuló rövid összehasonlítás, pusztán a gondolataim rendezésére írtam le.

"Vs.": annyi mint 'versus', jelentése 'ellen, szemben, ellentétben'.

Minőség vs. mennyiség

Régen: az adott időegység (nap, hónap vagy év) egy bizonyos minőséget testesített meg.

Ma: az idő mennyiségi kérdés. Gyakran hangzik el a kérdés: „Van rá időd?” – azaz „Megengedheted magadnak? Van rá elegendő időd?” Az idő lehet sok vagy kevés (legtöbbször inkább kevés).

Jövőkép á la kínai

Ironikus, hogy az előző (a blog és a leendő könyvkiadó távlatait felvázoló) bejegyzéssel szinte egyidejűleg olvastam Miklós Pál egyik tanulmányát, melyben a kínai nyelvből, és ezáltal a kínai gondolkodásból hiányzó jövőidejűséget taglalja.

Egy-két bekezdést idéznék csak a műből, szemléltetve az (amúgy nagyon izgalmas) nyelvi és kulturális különbséget a jövő időt illetően, illetve abból a célból, hogy kedvet ébresszek az Olvasóban a teljes kötet feldolgozásához. Kezdésként a szerző által használt forrásokról és mérvadónak tartott szakirodalomról:

Megjegyzés: A kínai írásjegyek és a félkövér, valamint egyéb kiemelések e bejegyzés írójától származnak, míg a dőlt betűs szedés a szerző saját kiemelése. A könnyebb olvashatóság érdekében az eredeti szedésnél több bekezdésre tördeltük a szöveget.

„Itt most csak az Idő felfogására koncentrálok, annak is a kínai változatára. A kínai Idő-fogalmat rendszerezni nem tudnám, de utalok arra, hogy korábban megpróbálkoztak ezzel már mások – a legfontosabbak köztük Marcel Granet és Joseph Needham, idézek majd tőlük. (A rendszerezésre, már ami a hivatalos kínai időfelfogást és időszámítást illeti, kitűnő könyvecske áll a magyar olvasó rendelkezésére: Ecsedy Ildikó, Hétköznapok és ünnepek a régi Kínában, Corvina, 1990).” (24. o.)